Szivárványos pisztráng
Család: Pisztrángfélék (Salmonidae) |
|
|
|
Angol név: Rainbow trout |
Német név: Regenbogenforelle |
Legkisebb kifogható méret: 22 cm. |
Ismertetőjegyek. Orsó alakú, oldalról lapított hal, az idősebbek magasabb hátúak. Feje aránylag kicsi, ehhez mérten a szeme nagy. Orra rövid és lekerekített, hossza nem éri el a szemátmérő kétszeresét, többnyire inkább azzal egyenlő. Szája nagy és csúcsba nyíló, benne kisebb fogak sorakoznak. Felső állkapcsának vége a szem alá ér, de nem nyúlik a szem hátsó vonala mögé. Rövid hátúszójában és farkalatti úszójában egyaránt 10-10 elágazó sugár számlálható. Farokúszója jól fejlett, a hátsó vége enyhén homorú, és előtte a hátoldalon egy kis zsírúszó található. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 105-160. Oldalai ezüstösek, középen egy halványlila sávval, ami ívás idején a szivárvány színeiben játszik. A fiatalok oldalán nagyobb szürke foltok sorakoznak, amelyek idővel eltűnnek. Fején, testén és úszóin többnyire igen sok fekete petty látható. Több kilogrammos testtömeget is elérhet, de vizeinkben a 30-35 centi fölöttiek ritkák. A hazai horgászrekord 6,14 kg (1989).
Hasonló fajok. Olykor nagyon hasonló lehet hozzá a sebes pisztráng (65), de annak fölső állkapcsa legalább a szem hátsó vonaláig ér, oldaláról hiányzik az ibolyaszínű sáv, ezzel szemben a fekete mellett rendszerint piros pettyek is díszítik. A pataki szajbling (64) hátát sárga erezet díszíti. A galóca (63) nyúlánkabb, oldalvonalán 180-200 pikkely van, és róla is hiányzik a lila sáv. A pénzes pér (62) szája kisebb, hátúszója hosszabb és magasabb.
Környezet. A sebes pisztránghoz hasonlóan a hegyi és hegylábi vizeket kedveli, de oxigénigénye kisebb, ezért jobban tűri a víz felmelegedését. Tágabb tűrőképessége folytán olyan helyeken is megél – például alföldi holtágakban –, ahol a sebes pisztráng nem maradna meg, de korántsem az ilyen vizek jelentik számára az ideális élőhelyet.
Táplálék. Tápláléka gerinctelen állatokból és kisebb halakból kerül ki. Zsákmányát egyaránt szerzi a mederfenékről, a víz felszínéről és a közbülső vízrétegekből.
Szaporodás. Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el, szaporodása a hegyi patakok fölső szakaszán, február-márciusban történik. A nőstény farkcsapásaival gödröt mélyít a mederbe, és ebbe rakja ikráját, amelyre a megtermékenyítés után sóderréteget terít. Az ikraszemek nagyok, átmérőjük kb. 5 mm, számuk 500 és 2 000 között alakul.
Elterjedés. Őshazája a Bering-tenger ázsiai és amerikai partvidéke. Európába az utóbbi helyről került, és széles körben elterjedt. Magyarországra 1885-ben hozták be, és azóta számos vizünkbe betelepítették. Úgy tűnik azonban, hogy fennmaradása csak az ismétlődő telepítéseknek köszönhető, stabil, önfenntartó állományáról nem tudunk. Lelőhelyei:
-
Öreg-Duna, Duna, Répce, Rába, Lapincs, Gyöngyös-patak, Apátkúti-patak, Morgó-patak, Nagyvölgyi-patak,
-
Zala, Tapolca, Lesence, Viszlói-patak,
-
Tisza, Bózsva, Kemence-patak, Sajó, Garadna, Bódva, Jósva, Cserenkő-patak, Nagy-patak, Gyöngyös-patak, Szén-patak,
-
egyéb patakok, folyók, horgásztavak.
.
Jelentőség. Húsa a sebes pisztrángéhoz hasonló ízű és értékű, tehát mind a haltermelés, mind a horgászat számára értékes halfaj. Mint idegen eredetű fajt újabban tilos természetes vizeinkbe kihelyezni, ezért inkább csak a pisztrángtelepeken nevelt állománynak van jelentősége.
.
Forrás: http://www.tankonyvtar.hu |